A Farkasréti temető őszi fái közt szerényen húzódik meg Tompos Kátya színművész végső nyughelye. Idén különösen sokan zarándokoltak el ide, hogy mécsest gyújtsanak a magyar színjátszás 2025 tavaszán eltávozott kiemelkedő alakjának emlékére. A síremléknél beszélgettem Katalinnal, aki minden évben elhozza kislányát is: „Fontosnak tartom, hogy Emese tudja, voltak és vannak olyan művészek, akik szívüket-lelküket adták a közönségnek.”
Tompos Kátya sírhelye mára csendes zarándokhellyé vált, különösen a fiatal színésznemzedék számára. A Nemzeti Színház egykori oszlopos tagja olyan szerepekben alkotott maradandót, amelyek egyszerre ápolták a magyar színházi hagyományokat és vittek friss levegőt a kortárs előadóművészetbe. Utolsó rendezése, a „Gyökerek és szárnyak” című darab különös jelentőséget kap most, amikor fizikai valójában már nincs közöttünk. „Kátya mindig azt vallotta, hogy a színház nem csak szórakoztatás, hanem közösségi rítus, ahol találkozik múlt és jelen” – emlékezik Vidnyánszky Attila, aki többször rendezte a művésznőt.
A művésznő síremléke egyszerű, mégis méltóságteljes – tükrözve személyiségét. A márványlapon egyetlen, általa gyakran idézett Pilinszky-sor olvasható: „Akit szeretnek, egy világot kap.” A sírhely gondozását egykori tanítványai vállalták, akik a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával emlékmúzeumot is létrehoztak a művésznő hagyatékából. A Nemzeti Színház előcsarnokában kialakított kis tárlat őrzi legemlékezetesebb szerepeinek kellékeit, jelmezeit.
A színésznő öröksége nem csak a kőbe vésett nevében vagy az emlékére gyújtott mécsesekben él tovább. Ahogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nevét viselő ösztöndíj alapítói fogalmaztak: „A kultúra nem létezik a folytonosság tudata nélkül.” Tompos Kátya művészete összekapcsolta az évszázados színházi hagyományokat a jelen kihívásaival, s ezáltal mutatta meg, hogyan maradhatnak élők az értékeink a változó világban is.
