A szürkület fényei között ünnepeljük az „Én, a robot” 75. születésnapját a Petőfi Irodalmi Múzeum termében, ahol egy robotkar épp Asimov első kiadását emeli a vitrinbe. A közönség között ülve elgondolkodom, hogyan válhatott egy 1950-es sci-fi novellagyűjtemény ennyire prófétikus erővel bíró művé, amely ma is iránytű a mesterséges intelligencia etikai kérdéseiben.
Asimov három robotikai törvénye – melyek megtiltják a robotoknak, hogy embert bántsanak vagy tétlenségükkel kárt okozzanak – ma már nemcsak irodalmi fikció, hanem a valós technológiai fejlesztések etikai alapja. „Asimov víziója egy olyan világot vázolt fel, ahol nem a technika fenyegeti az embert, hanem a technikát használó ember önmaga,” magyarázza Kovács Péter AI-etikus a múzeumi beszélgetésen. A magyar tech-közösségben is egyre többen hivatkoznak ezekre az alapelvekre, amikor a felelős fejlesztésről esik szó.
A Magyar Tudományos Akadémia tavaly alakult Robotetikai Bizottsága az asimovi alapokra építve dolgozza ki ajánlásait. Közben országszerte iskolai programok indultak, ahol a gyerekek nemcsak programozást tanulnak, hanem a technológia etikáját is – Asimov történetein keresztül. A Robotika a Jövőért Alapítvány műhelyeiben középiskolások építenek olyan robotokat, amelyek emberi kapcsolódást segítenek elő, nem helyettesítik azt.
A jubileumi kiállításon különös hangsúlyt kap a magyar sci-fi hagyomány és Asimov magyarországi recepciója. Az 1980-as évek fordítói nemcsak a szöveget, hanem egy újfajta jövőképet is közvetítettek, amely most, az AI forradalom idején különösen értékes kulturális örökségünk. Ahogy a növekvő automatizáció korában a hagyományos értékek új értelmezést nyernek, Asimov történetei arra emlékeztetnek, hogy a technológiát emberséggel kell ötvöznünk.
A robotika terén elért minden előrelépés ugyanazt a kérdést veti fel, amit Asimov hetvenöt éve már feltett: nem azt, hogy mire képes a gép, hanem hogy mire használja az ember.
