1918. október 31-én, a háborús összeomlás káoszában fegyveresek törtek be Tisza István volt miniszterelnök Hermina úti villájába, és meggyilkolták őt. A tragikus esemény 107. évfordulóján Lázár János miniszter méltatta a néhai kormányfő örökségét, kiemelve Tisza államférfiúi nagyságát és előrelátását. A Magyar Nemzeti Levéltár őrzésében található naplójegyzeteiből kitűnik, hogy Tisza már 1914 júliusában felismerte a háború végzetes következményeit Magyarországra nézve.
A dualizmus korának kiemelkedő politikusát gyakran félreértik, pedig tevékenysége rendkívüli jelentőségű volt. Az Országos Széchényi Könyvtár dokumentumai szerint Tisza következetesen képviselte a magyarság érdekeit, miközben a Monarchia stabilitását és modernizációját szorgalmazta. A korszak magyar politikai kultúrájának meghatározó alakjaként küzdött a választójogi reform fokozatos, evolúciós bevezetéséért, a nemzetiségi kérdés méltányos rendezéséért és a gazdasági fejlődés feltételeinek megteremtéséért. A Magyar Tudományos Akadémia történészeinek kutatásaiból kiderül, hogy kormányzása idején jelentős infrastrukturális beruházások indultak, és a magyar közigazgatás intézményrendszere modern alapokra helyeződött.
A megemlékezésen elhangzott, hogy Tisza István politikai örökségének legértékesebb eleme a nemzeti érdekek következetes képviselete válsághelyzetben is. „Tisza István személye összeforrt a magyar államférfiúi felelősségvállalással” – idézte a miniszter a néhai kormányfő kortársának visszaemlékezését. A Debreceni Református Kollégium levéltárában őrzött dokumentumok tanúsága szerint Tisza református hitéből fakadó kötelességtudata és erkölcsi tartása példaértékű marad a mai közéleti szereplők számára is.
A múlt tanulságainak megértése nélkülözhetetlen a jelen kihívásainak kezeléséhez. Tisza István életműve arra figyelmeztet, hogy a nemzeti érdekek védelme, a gazdasági fejlődés és az intézményi stabilitás megteremtése csak előrelátó, felelősségteljes politikával lehetséges. Örökségének ápolása ezért nemcsak történelmi kegyelet, hanem a jelenkori magyar politikai kultúra gazdagításának eszköze is.
