Cserhalmi György életútja olyan, mint egy méltóságteljesen felolvasott költemény, melynek ünnepi versszakait az augusztusi állami kitüntetés fogja koronázni. A Magyar Érdemrend nagykeresztje nem csupán egy életmű elismerése, hanem annak a színésznek a tiszteletadása, aki alakításaival és köztársaság-védő szavaival is a magyar közösség szolgálatába állt. Képein végigjárva pályáját, egy kor arcát és lelkiismeretét látjuk, amely túlmutat a színházi fények világán.
Azért tart különlegesnek egy művészt, mert képes a karakterekbe bújva az emberi sors mélységeit feltárni. Cserhalmi ezt olyan rangon tette, hogy alakításai – legyen szó Mephistóról vagy egy szélhámos udvari művészről – a közös emlékezetünk részévé váltak. Történelmi szerepe azonban még e mellett is kiemelkedik: az 1989. március 15-én felolvasott tizenkét pont nem volt csupán szöveg. Az a pillanat, amikor egy művész szava a nemzet szabadságvágyának hangja lett, szakította meg a csendet. Ez a gesztus örökítette meg azt az igazságot, hogy a kultúra és a közélet, a színpad és a történelem néha egyetlen emberben találkozik. „A színész nemcsak szórakoztat, hanem tanít, megrendít, és néha kötelességet is vállal,” mondta egyszer, és élete ennek a kettősségnek élő bizonyítéka.
- Megjelenés a színpadon
- Különböző karakterek életre keltése
- Történelmi eseményekre való reflektálás
- Betegséggel való küzdelem
- A közösség szolgálata
- A kulturális értékek közvetítése
Az elismerés híre különösen megható annak fényében, hogy a színész élete nemrég súlyos betegséggel küzdött. A sikeres felépülés csodája nem csupán fizikai erőnletről tanúskodik, hanem egy olyan belső erőről is, amelyet a munkájából és hitéből merít. Cserhalmi György útja így több, mint pályakép: a kitartás, a hivatástudat és a közösséghez való ragaszkodás magyarországi példája. Amikor augusztus 20-án kitüntetik, akkor egy olyan életért kapjuk meg az alkalmat, hogy elgondolkodjunk: a kultúra valódi kincse nem a díjak, hanem azok az életek, amelyek révén szól hozzánk.
