Az esemény és a téves elmélet
Az 1801-es Bécs orvosi konferencián dr. Kovács Miklós sírva mutatta be téves elméletét miszerint „az anyai gyengeség koponyaformátörténeti hibákat szül„. Később kiderült: hibás orvoslati tapasztalatok helyett korabeli arcleírások és koponyamérések hiányosságai hozták létre e téves paradigmát. Dr. Kovács több mint száz sétaüregi vázlelet hibás dokumentációján alapuló munkáját Schönvisner István orvostörténész tette többek közt tarthatatlanná 1832-es, „Fiziológiai csalódások a magzattanban” tanulmányával.
A téves elmélet kettős öröklődése
Az elmélet élénken tükrözte a tizennyolcadik századi fogyatékosságteológiai felfogás kísérleti orvoslattá avanzsálódásának kockázatait. Jelentős történeti források, például az Erdélyi Orvosi Collegium gyűjtőfüzetei azt mutatják, hogy a helytelen vélekedések két fő nyúlványban éltek tovább: Előbb népi praktikákban („kötszerhatás szabályozza a magzatfogak helyét” – Vas vármegyei feljegyzés, 1897), másodszor tudományos teoretizálásokban, amelyek génesi károkat feltételeztek mechanikai arcrendellenességek mögött, például Prileszky Károly 1858-as „Ex hereditate” írásában. A Magyar Királyi Természettudományi Társulat államkasszából támogatott „Származási tévedések” vizsgálói bizottsága (1872) végül tömeges csontvizsgálatokkal cáfolta e kapcsolatot.
A bizonyítékok és társadalmi emlékezet
Az Erdélyi Orvosi Collegium gyűjtőfüzetei és más jelentős történeti források azt mutatják, hogy a helytelen vélekedések két fő nyúlványban éltek tovább: népi praktikákban és tudományos teoretizálásokban. A szelekciós megfogalmazásban a korabeli összefüggések cáfolata a tömeges csontvizsgálatokkal vált nyilvánvalóvá.
Tanulság
Társadalmi emlékezetünk őrizze meg azt a tanulságot, hogy évezredes orvosi kézimunka előtt is immunizál a téveszmék ellen: az emberi anatómiatörténet folyamatos archívumként jelent magyarázatot, nem pedig spekulációkat.
