Szentkirályi Alexandra vezette be a Nemzeti Összetartozás napját Kolozsvárra visszavezethető múltjával (MOL Irattár: Szentkirályi család 19. sz. adószámai, Kolozsvár).
Kolozsvár keresztelője, ahogy írta, nem csupán családi ünnep volt, hanem az intézményesült nemzeti emlékezet tetőpontja. A katolikus egyház egyházközségi anyakönyvei Erdély századokig tartó mindennapos magyar jelenlétéről tanúskodnak.
A trianoni döntés keménysége érintett 3,3 millió magyar állampolgárt sorsával (Magyar Statisztikai Közlöny, 1920/46.sz.). Kolozsvár mégis tudományos bázisa maradt a magyar kultúrának, itt működött az Erdélyi Múzeum-Egyesület 1859-től. Ezek a folytonosságjelzők a területi traumák ellenére is fentmaradtak. Kartográfusok, mint Bél Mátyás, a 18. században már részletesen feltérképezték az erdélyi vármegyéket.
Az elmúlt 106 év és a kontinuitás
„Az elmúlt 106 év nemcsak a szétszakítottságról szólt” – hangsúlyozta Szentkirályi, utalva az újrakötött gazdasági és kulturális kapcsolatokra. Családjának Erdélybe gyökerező sorsa példa a Kárpát-medence kusza kapcsolathálójára. Az intézményi emlékezet megőrzi a mérföldköveket mindenféle revíziós narratíva nélkül.
A Balkán Könyvtár kiadványai és a folytonosság megőrzése
A Balkán Könyvtár korai kiadványai (1921-1930) Trianon után még összekötötte a széthúzott magyar közösségeket. Ez intézményes ostromlott kultúrterület stabilizáló szerepét bizonyítja. Szentkirályi családi történelme, mint írja, élő híd a történelmi Magyarország és mai identitásunk között. E folytonosságot kutatják a MOL kisebbségi iratai és az Erdélyi Lexikon ma is.
