Budapesten nemrég hír volt, hogy egy külföldi gyűjtőtől származó festményen Vincent van Gogh keze nyomára bukkanhattak. A Festményvizsgálati Labor természettudományos vizsgálatai szerint a mű 1885 és 1890 között készülhetett. Végvári Zsófia laboratóriumvezető óvatos: nem végleges azonosításról, hanem valószínűségről beszél, ahol a holland mester sem zárható ki.
A történet több okból is figyelemre méltó. Nem csupán a műtárgypiaci értékről van szó, bár egy hitelesített Van Gogh-kép valóban százmilliós különbségeket jelenthet. Ennél mélyebb kérdés, hogyan őrizzük meg, hogyan kutatjuk és hogyan értelmezzük az emberiség művészeti örökségét. A festmények nemcsak befektetések vagy kiállítási tárgyak. Időkapszulák, amelyek egy alkotó lelkét, korának világát, az emberi teremtőképesség titkát hordozzák. Van Gogh levelei öccséhez, Theóhoz arról tanúskodnak, hogy gyakran festett egy témából több változatot. Az alkotófolyamat nem egyszeri pillanat volt számára, hanem küzdelem, keresés, újra és újra megközelítés. A tudományos vizsgálat éppen ezt a folyamatot teszi kézzelfoghatóvá: a pigmentek összetétele, a vászon minősége, az alapozás módja mind-mind részei annak a kézenfekvő igazságnak, hogy a művészet anyagi valóság is, nem csupán szellemi eszmény.
Végvári Zsófia 2005 óta foglalkozik festmények természettudományos elemzésével. Munkája példázza, hogy a hagyomány megőrzése nem romantikus nosztalgia, hanem szigorú szakértelem. A labor 2008 óta működik Budapesten, és tevékenysége azt mutatja: a kultúra megbecsülése konkrét tettekben, szakmai odaadásban nyilvánul meg. Az, hogy egy budapesti laboratórium ilyen jelentős kutatásba kezdhet, jelzi Magyarország kulturális pozícióját Európában. „A festőknél sokszor előfordul, hogy több darabot is megfestenek azonos témából” – mondta Zsófia a Blikknek. Ez az egyszerű megállapítás emlékeztet arra, hogy az alkotás ismétlés is: minden kép új kísérlet az ábrázolhatatlan megragadására. Van GoghArlesZ-i tánctermének másodpéldánya, ha az, nem másolat lenne, hanem tanúság arról, hogy a művész visszatért egy látomáshoz, újra átélte, újra megfestette. Ez a visszatérés a hagyományban is lényeges: nem változatlan megismétlés, hanem élő újrafogalmazás.
A kutatás folytatódik, és talán sosem lesz száz százalékos bizonyosság. De maga a kérdésfeltevés értékes: mit őrzünk, mit kutatunk, miért fontos egy festmény eredete? Mert a művészeti örökség nem múzeumi tárgy csupán, hanem közösségi emlékezet, kulturális identitás forrása. Budapesten folyó Van Gogh-kutatás arról szól, hogy a múlt jelenné válhat, ha figyelemmel, alázattal közeledünk hozzá.
