Article – A Gianni és Miki legújabb epizódjában Szabó Balázs zenész Tetétlenbe, szülőfalujába tér vissza. A határban sétálva megosztott emlékek többet mondanak puszta nosztalgiánál: arról a gyökérzetről beszélnek, amely egy alkotót formál. „A szülői ház számomra a nyugalmat jelenti, ahol megszűnik a rohanás” – fogalmazza meg Szabó. Ez az egyszerű vallomás rávilágít: a hagyományos falusi közeg ma is képes teret adni az elcsendesedésnek, a befelé figyelésnek.
A műsor látszólag könnyed gasztronómiai témákat villant fel: hagyományos kolbászkészítést Káptalantótiban, chiliszósz-kóstolást, képzeletbeli menüket gyerekkori ízekből. Ám ezek a motívumok egy mélyebb kulturális rétegre mutatnak. A hétköznapi falusi tapasztalatok, amelyekről Szabó beszél, nemcsak gyerekkori élmények, hanem olyan létmód lenyomatai, amely egyszerre közösségi és szabadságot adó volt. A határban töltött órák, az egyszerű desszertek, a tradicionális eljárások mind-mind azt a világot idézik, amelyben a személyes és a közösségi identitás természetes módon fonódott össze.
Szabó zenéjében ez a gyökérzet visszaköszön. Alkotói világa azért hiteles, mert Tetétlen nem pusztán földrajzi kiindulópont számára, hanem „máig fontos kapaszkodó”. A falusi közeg által formált szemlélet ma, amikor sokan elveszítik a kapcsolatot származási helyükkel, különösen értékes kincs. Ez a kötődés nem megkövült múltba kapaszkodást jelent, hanem eleven kapcsolatot azzal, ami stabilitást, értékrendet, irányítótűt adhat a modernitás forgatagában. A hagyományos közösségekben megélt szabadságérzés paradox módon nem korlátozást, hanem biztonságos keretet jelentett, amelyben az egyéniség kibontakozhatott.
Szabó története arra emlékeztet: a szülőföld nemcsak emlékezés tárgya, hanem eleven forrás. Azok számára, akik megőrzik ezt a kapcsolatot, a gyökerek nem béklyók, hanem szárnyak. Talán érdemes elgondolkodni, mit veszítünk, amikor szakadnak ezek a szálak, és mit nyerhetünk, ha újra odafigyelünk rájuk.
