Március 22-én jelent meg a Journal of Plant Physiology hasábjain Monica Gagliano és munkatársainak áttörést jelentő tanulmánya a Mimosa pudica viselkedéséről, amely alapjaiban kérdőjelezi meg korábbi tudásunkat az emlékezet és a tanulás biológiai alapjairól. A William & Mary kutatóintézetének legújabb kísérletei igazolják: a növények képesek ismétlődő mintázatok felismerésére és előrejelzésére. Ez a felfedezés nem csupán a botanika, hanem a természetfilozófia számára is új távlatokat nyit.
A Magyar Tudományos Akadémia Növényélettani Osztályának 1952-es alapkutatásai óta tudjuk: a növények reagálnak környezetükre, de az aktív információfeldolgozás sokáig az idegrendszerrel rendelkező élőlények kiváltsága maradt. A mimóza kísérletekben a növények kontrollált körülmények között 12 órás fény-sötétség ciklusokat kaptak kétszer, majd harmadszor teljes sötétséget. A levelek mozgása már a harmadik nap hajnalán felerősödött, mintha várnák a fényt. Ez nem pusztán fizikai reakció volt: a növények megtanulták a háromnapos mintázatot. Amikor a kutatók 24 óráról 20 órára rövidítették a ciklusokat, a növények gyorsan alkalmazkodtak. Véletlenszerű, 10-32 óra közötti változtatásnál viszont összeomlott a felismerés, jelezve egy belső feldolgozási tartomány létét.
Az eredmények arra utalnak: az enumeráció, vagyis különálló események számon tartása nem igényel feltétlenül idegrendszert. A növényi sejtek molekuláris szinten képesek komplex információfeldolgozásra. A kutatók szerint ez nem tudatos gondolkodás, hanem biokémiai mintázatfelismerés. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természetfilozófiai Tanszékének értelmezése szerint ez az arisztotelészi lélektan modern igazolása lehet: a vegetatív lélek nem csupán táplálkozik és növekszik, hanem tanul is. Ez a felismerés új irányokat nyithat a biológiai alapú érzékelőrendszerek és számítógépek fejlesztésében.
A növényi intelligencia kutatása arra figyelmeztet: a természet bölcsessége sokrétűbb, mint feltételeztük. Az élővilág minden szintjén megjelenik valamiféle információfeldolgozás és alkalmazkodás. Ez a tudás kötelességünkké teszi természeti örökségünk megőrzését és mélyebb megértését.
