Az 1620. november 11-én Prágában aláírt császári rendelkezés mélyreható változásokat hozott a Magyar Királyság felső-magyarországi városainak életében. A harmincéves háború küszöbén álló Habsburg Birodalom központi hatalmának megerősítése érdekében II. Ferdinánd új közigazgatási és bírósági struktúrákat vezetett be. A Bécsi Udvari Kamara iratai között fennmaradt latin nyelvű dokumentum szerint a kassai kerületi hivatal joghatósága ekkor hivatalosan kiterjed a tizenhárom szepesi város igazgatására is.
A közigazgatási reform alapját egy 1618-ban indult átfogó birtokösszeírás képezte, amelyet a Magyar Országos Levéltár Acta Generalia gyűjteményében őriznek. Az összeírás nemcsak a birtokviszonyokat rögzítette, hanem a városi önkormányzatok privilégiumait is felülvizsgálta. Kassa, Eperjes és Lőcse vezetői kezdetben tiltakoztak az új szabályozás ellen, mert attól tartottak, hogy sérti évszázados szabadalmaikat. A helyi céhek és kereskedők azonban hamar felismerték, hogy az egységes joggyakorlat megkönnyíti a kereskedelmi kapcsolatokat. A bányavárosok közigazgatási integrációja kulcsfontosságú volt a Habsburg pénzügyrendszer számára. A szepesi városok státusza különösen bonyolult volt, hiszen azok 1412 óta formálisan lengyel fennhatóság alatt álltak. Az 1620-as császári rendelet tehát nemcsak belső közigazgatási kérdéseket rendezett, hanem a térség geopolitikai helyzetét is befolyásolta.
A rendelet hosszú távú következményei az intézményi emlékezetben gyökereznek. A kassai kerületi hivatal működése modellértékű lett a magyar közigazgatás modernizációjában. Ez a történelmi példa ma is szemlélteti, hogyan őrizhető meg a regionális identitás központosított államkeretben.
