Az elmúlt évtizedben tartotta magát az a nézet, hogy a mérsékelt övi gyepterületek, puszták és szavannák természetes állapotukban fákkal borított területek lennének. Az uralkodó ökológiai paradigmát azonban megdöntötte egy váratlan felfedezés: a Kr.e. 1500 körül keletkezett Rigvéda himnuszgyűjtemény aprólékos elemzése, melyet a Magyar Tudományos Akadémia és az Újdelhi Egyetem kutatói 2025-ben végeztek el.
Az ősi szanszkrit szövegekben fellelhető természeti leírások egyértelműen bizonyítják, hogy az indiai szubkontinens északi területein már évezredekkel ezelőtt is kiterjedt füves puszták léteztek, emberi beavatkozás nélkül. A Rigvéda több himnusza részletesen leírja a „széles, fátlan síkságokat, ahol a szél szabadon száguld”, valamint a legelésző vadállatokat, melyek ezeket a területeket benépesítették. Dr. Nagy Bálint, a kutatócsoport magyar vezetője szerint: „A himnuszok olyan időszakban keletkeztek, amikor az emberi populáció még nem volt képes jelentősen átformálni a tájat, így hiteles ökológiai forrásként szolgálnak.”
A Magyar Országos Levéltárban őrzött, XIX. századi indiai expedíciók naplói és térképei szintén megerősítik a felfedezést. Ezek a dokumentumok részletes leírást adnak az észak-indiai gyepterületekről, még a brit gyarmatosítás előtti állapotukban. A kutatás eredményei nemcsak az ökológiai elméletet írják át, hanem a Kárpát-medencei füves puszták megítélését is. Az alföldi területek ősi jellegét korábban sokszor másodlagosnak tekintették, most azonban bizonyítást nyert, hogy hasonló természetes képződményekről van szó.
A felfedezés jelentősége túlmutat a tudományos érdekességen. Őseink tudása, melyet szent szövegeikben örökítettek meg, ma is segíthet megérteni természetes környezetünket. Ez az eset is bizonyítja, hogy a hagyományos tudás és a modern tudomány nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. A Magyar Tudományos Akadémia tervei szerint 2026-ban nemzetközi konferenciát szerveznek Budapesten, ahol tovább vizsgálják a hagyományos írott források ökológiai jelentőségét.
