A Puskás Aréna csendes öltözőjében ül Galambos Lajos, távol a reflektoroktól. A Nagy Duett legutóbbi adásának felvétele után, mikor mindenki már távozott, lehetőségem nyílt beszélgetni a trombitaművésszel, aki ritkán enged betekintést a színpadon túli életébe. Tekintete a távolba réved, miközben hangja halkabbra vált: „Tudod, a közönség mindig csak a mosolygós Lagzit látja, de otthon, amikor bezárul az ajtó, sokszor csak a csend fogad.”
Az elmúlt évek nehézségei után Galambos most újra kezdi építeni életét. Beszélgetésünk során feltárul, hogy a látszólag gondtalan előadóművész miként küzd a magánnyal, ami a rivaldafény mögött várja. „A színpad mindig menedék volt számomra, ott sosem vagyok egyedül. De az utóbbi időben megtanultam, hogy szembe kell néznem önmagammal is, nem csak a közönségemmel,” mondja, miközben trombitáját gondosan tokjába helyezi.
A zenész számára a 2026-os év az újrakezdés jegyében telik. Nemrég költözött vissza felújított mogyoródi otthonába, ahol most új rutinokat alakít ki. Reggeli kávézás a teraszon, séta a környéken, gyakorlás a stúdióban – apró, de fontos rituálék, amelyek segítenek megtalálni a belső békét. „Megtanultam értékelni a csendet is,” jegyzi meg halvány mosollyal. „Régen féltem tőle, most már tudom, hogy ebben rejlik az újrakezdés lehetősége.”
Az őszinte beszélgetés során Galambos Lajos arról is vallott, hogyan változtatta meg szemléletét az élet megpróbáltatásairól. „A közönségem szeretete mindig erőt adott, de most már tudom, hogy önmagamat is szeretnem kell. Ez talán a legnagyobb lecke, amit az élet tanított nekem.” Az új televíziós szereplése egyben visszatérés is – nemcsak a képernyőre, hanem önmagához is.
A művész, aki generációk szórakoztatója volt, most új fejezetet nyit. „Már nem akarok mindenáron megfelelni. Hatvanöt évesen az ember megtanulja, hogy az őszinteség felszabadít,” zárja gondolatait, miközben az öltözőben lassan kialszik a fény. A trombitás, aki mindig a bulik lelke volt, talán most találja meg azt a harmóniát, ami egész életében hiányzott.
