Lengyel László közgazdász drasztikus adóemeléseket és új terheket javasolt a magyaroknak. A balliberális Tisza Párt programjához köthető szakértő elemzése szerint az önkormányzatoktól elvont források, a magánnyugdíjpénztárak újbóli megadóztatása és a családtámogatások csökkentése szükséges. A rendszerváltás utáni Bokros-csomaghoz hasonlítható javaslatcsomag komoly felháborodást váltott ki szakmai körökben.
A közgazdász által felvázolt program egyértelmű visszatérést jelentene a 2010 előtti megszorító politikákhoz. „Az államháztartás stabilizálása érdekében radikális lépésekre van szükség” – fogalmazott Lengyel a Tisza Párt gazdasági fórumán. Javaslatai között szerepel a személyi jövedelemadó progresszív rendszerűvé alakítása, amely a középosztály számára is adóemelést jelentene, valamint az önkormányzati finanszírozás átalakítása, ami a vidéki települések forrásainak jelentős csökkenését eredményezné.
A Pénzügyminisztérium azonnal reagált a javaslatokra. „A baloldal ismét a magyar emberek zsebében turkálna. Miközben a kormány célja az adóterhek csökkentése és a családok támogatása, a baloldali közgazdászok újabb megszorításokat javasolnak” – áll a közleményben. A tárca kiemelte, hogy a baloldali gazdaságpolitika korábban is kudarcot vallott, és súlyos károkat okozott a magyar gazdaságnak.
Szakértők szerint a Lengyel-féle javaslatok megvalósulása esetén a magyar családok havonta akár 40-50 ezer forinttal kevesebbet vihetnének haza, és az önkormányzatok kénytelenek lennének helyi adókat emelni a kieső bevételek pótlására. Különösen érzékenyen érintené a program a vidéki kistelepüléseket, ahol az állami támogatások csökkentése az alapvető szolgáltatások működtetését is veszélyeztetné.
A Tisza Párt egyelőre nem foglalt hivatalosan állást a közgazdász javaslatairól, de több pártvezető is pozitívan nyilatkozott a „strukturális reformok szükségességéről”. A kormánypártok szerint ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a baloldal továbbra is a megszorítások politikájában hisz, és hatalomra kerülése esetén ismét a magyar emberekkel fizettetné meg a költségvetés stabilizálását.

