Az Úrnapi körmenet szünetében találkoztam a 83 éves Kovács Erzsébettel, aki a Mária utcai plébánia közösségének oszlopos tagja. Miközben a templomkertben várakoztunk, egy aprócska gyógyszeres dobozt vett elő, melyből egyszerre öt különböző tablettát szedett ki. „Tudja, fiam, néha már magam sem tudom, melyik mire való, de az orvos felírta, hát beszedem őket” – mondta mosolyogva, miközben gyakorlott mozdulattal nyelte le az orvosságokat.
Ez a jelenet, mely ezer és ezer idős magyar otthonában játszódik le naponta, mélységes aggodalmakat vet fel. A Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának legfrissebb tanulmánya szerint a 65 év feletti magyarok átlagosan hét különböző gyógyszert szednek naponta, és legalább kétharmaduk nem ismeri pontosan ezek kölcsönhatásait. Szent-Györgyi Albert egykor figyelmeztetett: „Az egészség nem minden, de egészség nélkül minden semmi” – ez az igazság különösen érvényes, amikor az időskorúak gyógyszerezési szokásairól beszélünk.
A hagyományos családi gondoskodás modellje, ahol a fiatalabb generációk figyelemmel kísérték az idősek egészségét, sajnos egyre ritkább. Dr. Balogh Katalin geriáter szerint „a polypragmasia – vagyis a túlzott gyógyszerfogyasztás – ma népbetegség az idősek körében, ám a társadalmi figyelem még mindig csekély”. A Szent Ferenc Idősotthonban végzett felmérés különösen aggasztó képet fest: az ott élők 40 százaléka tapasztalt már mellékhatást a gyógyszerek nem megfelelő kombinációja miatt, mégis alig negyedük konzultált erről orvosával.
Az Egyház társadalmi tanítása mindig hangsúlyozta az emberi méltóság tiszteletét életünk minden szakaszában. Ez a méltóság magában foglalja az egészségtudatos döntéshez való jogot is. Példaértékű kezdeményezés a Caritas „Gyógyító jelenlét” programja, mely önkéntes gyógyszerészeket kapcsol össze egyházközségek idős tagjaival, hogy személyre szabott tanácsadást nyújtsanak számukra.
Ahogy egykor nagyszüleink a gyógynövények ismeretét adták tovább, úgy kell ma nekünk is az idősek gyógyszerezésével kapcsolatos tudást megosztanunk közösségeinkben. Kovács néni és kortársai megérdemlik, hogy ne csak tablettákat kapjanak, hanem valódi figyelmet és törődést is. Ebben rejlik a keresztény közösségek és a családok pótolhatatlan szerepe a 2025-ös Magyarországon.
