Az 1970-es évek Magyarországán különleges élményt jelentett egy új autó érkezése a családba. A keleti blokk autóipara sajátos technikai megoldásokkal és formavilággal ruházta fel járműveit, amelyek ma már a kollektív emlékezet fontos részei. A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményében őrzött dokumentumok szerint 1975-ben mindössze 31 személygépkocsi jutott ezer lakosra, szemben a mai közel 400-as értékkel.
A szocialista autók korszakának emblematikus darabja volt a Trabant, amelyet a Német Demokratikus Köztársaságban gyártottak, mégis tökéletesen beilleszkedett a magyar közlekedési kultúrába. A duroplaszt karosszériával készült „papírjaguár” megbízhatósága legendás volt – a korabeli szervizkönyvek tanúsága szerint minimális karbantartás mellett is hosszú évtizedekig szolgálták tulajdonosaikat. Az Autó-Motor folyóirat 1972-es tesztjében kiemelte a jármű praktikusságát és egyszerű javíthatóságát, ami a hiánygazdaság körülményei között felbecsülhetetlen értéket jelentett.
A Lada modellek a magasabb társadalmi státuszt jelképezték. Az 1200-as, majd a VAZ-2101 „Zsiguli” olyan modern technikai megoldásokkal érkezett, mint az önhordó karosszéria vagy a vízhűtéses motor. Az Országos Tervhivatal archívumában található jelentések szerint a szovjet import autók kereslete folyamatosan meghaladta a behozatali lehetőségeket, így gyakran 3-4 évet kellett várni az új járműre. A Skodák és Wartburgok mellett a Dacia is népszerűvé vált, különösen a Renault technológiára épülő 1300-as modell.
A rendszerváltás környékén az autók már a változó világ szimbólumaivá váltak. Az 1980-as évek végén megjelenő nyugati modellek új mércét állítottak, de a szocialista autópark még évtizedekig meghatározó maradt az utakon. Az Állami Autófelügyelet nyilvántartása szerint 1990-ben még a forgalomban lévő személygépkocsik közel 80%-a szocialista országból származott.
Ma ezek az autók nosztalgikus érzéseket keltenek. A hazai veteránautó-találkozókon egyre népszerűbbek a felújított Trabantok, Wartburgok és Ladák. Nem pusztán közlekedési eszközök voltak, hanem egy korszak tárgyi emlékei, amelyek a hiánygazdaság és a vágyakozás különös keverékét testesítik meg. Ahogy Valuch Tibor történész fogalmazott: „A szocialista autókultúra a rendszer belső ellentmondásainak tökéletes lenyomata volt – egyszerre jelentette a modernitás ígéretét és a fogyasztói társadalom korlátozott valóságát.”
