Az épület folyosóin lassan terjengő szag volt az egyetlen jel, hogy valami nincs rendben. Budapesten, egy józsefvárosi társasházban két évig feküdt felfedezetlenül egy 74 éves férfi holtteste. A szomszédok csak akkor figyeltek fel a problémára, amikor a postaládája annyira megtelt, hogy a küldemények már a földre hullottak. Ez az eset kegyetlen tükröt tart társadalmunk elé: milyen mély szakadékok tátonganak közösségeinkben, hogy valaki ennyire észrevétlenül távozhat az élők sorából?
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint Magyarországon jelenleg közel 600 ezer 65 év feletti ember él egyedül. Számuk 2015 óta 18%-kal növekedett, és az előrejelzések szerint 2030-ra meghaladhatja a 700 ezret. „Az idősek magánya nem egyszerűen szubjektív érzés, hanem objektív közegészségügyi veszély,” magyarázza Dr. Kovács Mária szociálgerontológus. „A társas kapcsolatok hiánya ugyanolyan kockázati tényező az idő előtti elhalálozásra, mint a dohányzás vagy az elhízás.”
A tragikus eset rávilágít arra is, hogy technológiai összekapcsoltságunk ellenére emberi kapcsolataink minősége folyamatosan romlik. A szomszédsági viszonyok átalakultak: míg nagyszüleink idejében természetes volt a rendszeres látogatás és segítségnyújtás, ma sokan nem is köszönnek egymásnak. Időskorúak beszámolói szerint gyakran hetekig nem beszélnek senkivel, miközben gyermekeik távoli városokban vagy külföldön élnek.
A Szent Egyed közösség budapesti önkéntesei 2024 óta „Idősbarát szomszédság” programot működtetnek, amely olyan egyszerű gyakorlatokat népszerűsít, mint a rendszeres kopogtatás, apró szívességek felajánlása, vagy közös programok szervezése. „Nem kell nagy dolgokra gondolni,” mondja Tóth Bálint, a program koordinátora. „Egy tányér étel, egy újság átvitele, vagy csak tíz perc beszélgetés már jelentős különbséget jelenthet valakinek, akinek alig van emberi kapcsolata.”
Az idősek elmagányosodása nem pusztán egyéni tragédiák sorozata, hanem társadalmunk egészségének indikátora. A józsefvárosi eset fájdalmas emlékeztető arra, hogy a gondoskodó figyelem hiánya végső soron mindannyiunk emberségét kérdőjelezi meg. Talán ideje újragondolnunk, mit jelent igazán egy közösséghez tartozni, és felelősséget vállalni egymásért – nemcsak a vérségi, hanem a szomszédi kötelékekben is.
