Az 1347-ben Európát elérő fekete halál nemcsak a kontinens népességének harmadát pusztította el, hanem évszázadokra meghatározta társadalmi és gazdasági fejlődését. A Magyar Királyság területén is tomboló járvány elsősorban a déli végvárak lakosságát tizedelte meg, ahogy azt a zágrábi püspökség 1348-as iratai is tanúsítják. Ezek a dokumentumok hűen ábrázolják a korszak kétségbeesett küzdelmét a láthatatlan ellenséggel szemben.
A legújabb tudományos kutatások azonban meglepő összefüggésre mutatnak rá: a pestis európai megjelenése előtt röviddel, az 1340-es évek elején több jelentős vulkánkitörés történt, amelyek hosszú távú klimatikus változásokat indítottak el. A Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében végzett elemzések alapján ezek a klímaváltozások már a járvány előtt súlyos éhínségeket okoztak a Kárpát-medencében. Az 1342-es szlavóniai adóösszeírások szerint a térség gabonatermelése közel harmadával csökkent az előző évtizedhez képest.
„A természeti katasztrófák és járványok összefonódó története rávilágít arra, hogy a Kárpát-medence népeinek sorsa mindig is szorosan kapcsolódott a kontinentális eseményekhez” – írja Engel Pál történész a középkori Magyar Királyság demográfiai változásairól szóló alapvető munkájában. A vulkáni tevékenység által kiváltott lehűlés gyengítette az európai népesség ellenállóképességét, termésválságokat okozott, és megkönnyítette a pestis terjedését.
A járvány lefolyása különbségeket mutatott az ország különböző területein. Az Országos Levéltárban őrzött korabeli oklevelek szerint míg a nyugati vármegyék súlyos emberveszteséget szenvedtek, a keleti részek relatíve védettebb helyzetben voltak. Ez magyarázhatja, hogy a Magyar Királyság gyorsabban tudott felépülni, mint Nyugat-Európa más részei, megőrizve intézményi folytonosságát és gazdasági potenciálját.
E történelmi tapasztalat különösen értékes üzenetet hordoz számunkra: a Kárpát-medence népeinek sorsa mindig is összekapcsolódott a természeti erőkkel, és e kapcsolat megértése segíthet jelenkori kihívásaink kezelésében. Történelmünk azt tanítja, hogy a természeti és társadalmi katasztrófákkal szemben az intézményi stabilitás és a kulturális összetartozás biztosíthatja a túlélést és az újrakezdés lehetőségét.
