Az életvidám mosoly mögött rejtőző fájdalom – talán így lehetne leginkább jellemezni Balázs Péter utolsó hónapjait, aki idén májusban, 81 éves korában hagyott itt bennünket. A Thália Színház egykori igazgatója és a magyar színjátszás egyik legsokoldalúbb egyénisége csendes méltósággal viselte betegségét, miközben szinte az utolsó pillanatig dolgozott. „Péter mindig azt mondta, a színpadon szeretne meghalni, és valahol így is történt, hiszen lélekben sosem vonult vissza,” nyilatkozta lapunknak Pásztor Erzsi, a művész régi barátja és pályatársa.
A József Attila Színházban tartott megemlékezésen művészek és közéleti személyiségek sokasága rótta le tiszteletét. Különösen megható pillanat volt, amikor a „Bástyasétány 77” című sorozat egykori szereplői együtt idézték fel a közös munkával töltött éveket. Balázs Péter nemcsak kiváló színész, hanem nagyszerű rendező és intézményvezető is volt, aki a Thália Színházat a kortárs magyar színjátszás egyik fellegvárává tette. Vezetése alatt a színház repertoárja különleges egyensúlyt teremtett a klasszikus értékek és a modern színházi nyelv között, ahogy ezt a Magyar Színházi Társaság által kiadott méltatás is kiemeli.
A művész családja különösen nehéz helyzetben van, hiszen Balázs Péter fia, Gábor, alig egy hónappal apja halála előtt költözött vissza Magyarországra Amerikából. „Édesapám utolsó kérése az volt, hogy itthon találjak újra gyökereket. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar el kell búcsúznom tőle,” mondta a fiú a temetésen, ahol több százan gyűltek össze, hogy elkísérjék utolsó útjára a szeretett művészt.
A magyar kulturális élet nemcsak egy kiváló színészt veszített el Balázs Péterrel, hanem egy olyan embert is, aki értette és érezte a magyar lélek rezdüléseit. Ahogy a Kossuth Rádiónak adott utolsó interjújában fogalmazott: „A színház arra tanít, hogy a hagyomány nem teher, hanem szárny.” Ez a gondolat talán legszebb öröksége – tanítás arról, hogy múltunk értékei miként emelhetnek bennünket magasabbra, ha megfelelően értékeljük és ápoljuk azokat.
