A karácsonyi készülődés hangulata lassan betölti otthonainkat. A Nagyboldogasszony-templom harangszava mellett, a Fő téren már áll a fenyő, és a házak ablakaiból fahéj és vanília illata árad. A karácsonyi sütemények közül talán nincs is magyarabb, mint a vaníliás kifli, ez az apró holdacska alakú édesség, mely generációk óta összeköti családjainkat.
„A vaníliás kifli nem egyszerűen sütemény, hanem családi örökség” – meséli Kovács Mária, a budapesti Hagyományok Háza néprajzkutatója. „Nagyanyáink receptjei ma is élnek, és minden családban megvan a maga kis titka, ami egyedivé teszi.” A karácsonyi sütemények készítése ugyanis nem csupán gasztronómiai tevékenység, hanem közösségi rítus, amely során átadódnak a családi történetek, értékek és hagyományok. A konyhában együtt sürgölődő nagymamák, anyák és gyermekek között észrevétlenül szövődik tovább a hagyomány szövedéke.
A vaníliás kifli története a Habsburg Monarchia idejébe nyúlik vissza, de igazi magyar süteménnyé vált az évszázadok során. Míg régen a drága vanília és dió luxuscikknek számított, ma már minden háztartás megengedheti magának ezt az ünnepi finomságot. Dr. Balázs Géza nyelvész és néprajzkutató szerint: „A gasztronómiai hagyományok őrzése valójában kulturális identitásunk fenntartása. Amikor vaníliás kiflit sütünk, nemcsak ételt készítünk, hanem kapcsolódunk elődeinkhez.”
A Kárpát-medencei cukrászműhelyek mindegyike készíti a maga változatát, de a családi receptek különleges értéket képviselnek. Érdekes, hogy amíg a modern étkezési szokások gyorsan változnak, a karácsonyi édesség-repertoár meglepően állandó maradt. Ez azt jelzi, hogy az ünnepi rituálék mély emberi igényt elégítenek ki: a folytonosság, az állandóság és a transzcendencia vágyát.
Amikor idén december végén ismét megtöltjük a karácsonyi süteményes tálakat, és a vaníliás kiflik illata betölti otthonainkat, nem csupán egy hagyományos édességet kínálunk szeretteinknek. Egy darabka történelmet, közösségi emlékezetet és családi szeretetet is átnyújtunk, amely túlmutat a pillanatnyi örömön, és összeköti a múltat a jelennel, az időseket a fiatalokkal. Mert a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.
