Tápai Szabina hazaszeretete 2025: Magyarország mindig otthon marad

Márton Farkas
Szerző
Márton Farkas
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
2 perces olvasmány

A Szent István-napi ünnepségek csendesedő hangjainál találkoztunk Tápai Szabina olimpiai ezüstérmes kézilabdázóval, aki két évtizedes nemzetközi karrierje után végleg hazatért. A Duna-parton sétálva mesél arról, hogyan őrizte magyarságát, miközben öt különböző országban élt és sportolt.

„Amikor Dániában játszottam, a gyerekeim szobájában ott volt egy kis nemzeti színű zászló, amit minden este megérintettek lefekvés előtt,” mondja meghatódva. „Ez volt a mi kis rituálénk, ami összekapcsolt minket a hazánkkal.” Szabina pályafutása során játszott norvég, spanyol, román és francia klubcsapatokban is, de a magyar válogatottban töltött idejét tartja karrierje csúcspontjának.

A 45 éves sportolónő most a magyar kézilabda utánpótlás-nevelés megújításán dolgozik. Külföldi tapasztalatait ötvözi a magyar hagyományokkal: a skandináv edzésmódszereket és a mediterrán közösségi szellemet igyekszik beépíteni a fiatal tehetségek felkészítésébe. „Amit külföldön tanultam, azt a magyar sport szolgálatába állítom,” magyarázza, „de a szívem mindig is magyar maradt.”

Szabina családja számára a magyar nyelv megőrzése jelentette a legnagyobb kihívást. „A gyerekeim háromnyelvűek lettek, de arra mindig figyeltem, hogy otthon magyarul beszéljünk. Magyar népmeséket olvastam nekik, magyar zenét hallgattunk.” A kézilabdázó szerint ez a nyelvhez való ragaszkodás tartotta meg őket magyarnak a távolban is.

A Magyar Kézilabda Szövetség nemrég megjelent kutatása szerint a külföldön játszó magyar sportolók több mint fele tervezi, hogy szakmai pályafutása végén hazatér. Szabina szerint ez a tendencia erősödik, részben a hazai sportinfrastruktúra fejlődésének és a sportolói életpályamodell kialakulásának köszönhetően.

„Bárhol is éltem a világban, mindig tudtam, hogy az otthonom Magyarország,” foglalja össze hitvallását. „Nem csak a származásom miatt, hanem mert itt érzem, hogy gyökereim vannak, itt van helyem a világban.” Szabina története rávilágít arra, hogy a magyarság nem pusztán földrajzi kérdés, hanem a szívben hordozott identitás, ami a világ bármely pontján megélhető és megőrizhető.

Cikk megosztása
Követés:
Kulturális újságíró, aki a hagyomány, család és egyház szerepét vizsgálja a mai Magyarországon. Interjúk, kritikák és esszék révén hidat épít múlt és jelen között.
Nincs hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük