Az 1940-es tél különleges helyet foglal el a magyar meteorológiai feljegyzésekben. 1940. február 16-án a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Görömbölytapolcán -35°C-ot mértek, ami máig Magyarország hivatalos hidegrekordja. Az Országos Meteorológiai Szolgálat archívumának adatai szerint ez a rendkívüli hideg egy olyan télhez kapcsolódott, amely szélsőségeivel az egész Kárpát-medencét megbénította.
A dermesztő hideg nem volt előzmények nélküli. Az 1939-40-es tél már decemberben szokatlanul zord időjárással köszöntött be, amit a korabeli sajtó is rendszeresen dokumentált. A Pesti Hírlap 1940. január 15-i száma arról tudósított, hogy a Duna teljesen befagyott, és a jég vastagsága Budapestnél elérte a 30 centimétert. A fővárosban a hőmérséklet napokig -20°C körül ingadozott, míg az Alföldön és az északi hegyvidéken még ennél is hidegebb volt.
A rendkívüli hideg gazdasági következményei drámaiak voltak. Réthly Antal meteorológus feljegyzései szerint a mezőgazdaságban katasztrofális volt a helyzet, a gyümölcsfák 80%-a elfagyott, a vadállomány jelentős része elpusztult. A Kárpát-medence folyói befagytak, a Balaton jégvastagsága elérte a 70 centimétert, amit a Magyar Távirati Iroda fotóarchívuma is megörökített. Vasútvonalak váltak járhatatlanná, települések maradtak ellátás nélkül, iskolák zártak be hetekre.
A hideg különösen nagy terhet jelentett az akkor zajló háborús készülődés közepette. Az Országos Levéltárban őrzött minisztertanácsi jegyzőkönyvek tanúsága szerint külön kormányintézkedéseket hoztak a tüzelőanyag-ellátás biztosítására és a lakosság megsegítésére. Budapesten ideiglenes melegedőhelyeket állítottak fel, és a katonaság is besegített az élelmiszer-ellátásba az elszigetelt településeken.
Ez a rendkívüli tél nemcsak meteorológiai érdekesség, hanem történelmi tanulság is a természeti szélsőségekkel szembeni társadalmi összefogásról és alkalmazkodóképességről. A modern klímakutatás szempontjából is jelentős viszonyítási pont, amely segít megérteni az időjárási szélsőségek természetét és hatásait a Kárpát-medencében.
